Szeptember 13., csütörtök
Döntések
„Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.” (1Korinthus 15:22)

Minden nap számos lehetőségünk van jó döntést hozni. Azt választani, hogy úgy cselekszünk az adott helyzetben, ahogy Jézus tenné. Úgy választani, hogy az közelebb vigyen minket Őhozzá. Van, hogy észre sem vesszük, amikor ilyen választással nézünk szembe – például volt, hogy elkerülted azt az embert, aki mindig egyedül ül az imaházban? Volt, hogy elfelejtettél imádkozni, amikor valaki nehéz időkön ment keresztül, csak azért, mert nem akartál belekeveredni a problémáiba? Nagyon nehéz mindig Istennek tetsző módon dönteni. Isten is megérti ezt. A Róma 3:23-ban ezt mondja Pál: „mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét”. Mindnyájan örököltük a bűnös természetet, amikor Ádám úgy döntött, hogy ellenszegül Istennek és eszik a tiltott gyümölcsből. Ádám döntése elhozta világunkba a halált. (Vess egy pillantást arra, mint mondott Isten Ádámnak az 1Mózes 2:17-ben és mi lett Ádám döntésének következménye az 1Mózes 3:19-ben!) Ezért mondja az 1Korinthus 15:22, hogy „Ádámban mindnyájan meghalnak”, de aztán így folytatja: „Krisztusban is mindnyájan életre kelnek”. Jézus halála azt jelenti, hogy örök életünk lehet, ha úgy döntünk, hogy követjük Őt. Ha elhatározzuk, hogy közelebb kerülünk hozzá, egyre inkább elhalványul a bűnös természetünk és felbukkan helyette Krisztus hűséges lelki természete, ami vágyik teljesíteni Isten akaratát. Amint behívjuk Istent a mindennapjainkba és elmerülünk az Igében, a döntések, melyeket meg kell hoznunk, könnyebbek lesznek, hiszen egyre inkább figyelmessé válunk az Ő akaratára, és arra vágyunk, hogy neki tetsző döntést hozzunk.

és most?

Milyen döntéseket hoztál tegnap? El tudod mondani őszintén, hogy mindegyik döntésed Istennek tetsző volt? Ha ma is hasonló helyzetekbe kerülsz, határozd el, hogy Istennek tetszően döntesz! 

Lelki táplálék Isten igéjéből