Kezdd minden napodat Istennel!


Ezekben az üzenetekben megtalálod Isten áldását, útmutatását a számodra!

Elolvasom

Teljes kapacitás
2019.12.13.

„Érett korban térsz a sírba.” Jób 5:26

Csináltatok valaha a suliban műanyag befőttesgumival hajtható autót? Ha felhúztad, akkor az autó egy ideig száguldott, ha a gumi kilazult, az autó lelassult majd megállt. Időnként ilyen a lelki haladásunk is. Amikor először döntünk Krisztus követése mellett, tele vagyunk lendülettel és erővel. Alig  várjuk , hogy tehessünk valamit Őérte, hogy megosszuk másokkal friss hitünket. Idővel a lelkesedés alább hagy, lassítunk, majd abba is hagyjuk az Istenért folytatott munkálkodást. Ha kifogásokat keresünk, akkor elveszítjük a lendületet és a végén egyáltalán nem csinálunk semmit sem, a hitünk pedig stagnál. . A hitünkkel kapcsolatos kérdéseket nem vehetjük félvállról! A Józsué 14-ben azt olvassuk, hogy Káleb 85 éves korában harcba indult a hegyvidék óriás lakói  ellen, kiűzte őket és meghódította azt a földet. Noé 500 évesen kezdett  a bárka építésébe. Legtöbben nem is álmodunk arról, hogy ilyen korban bármilyen komolyabb projektbe belevágjunk. De ők tudták, hogy Isten munkáját végzik, ezért nem kerestek kifogásokat, semmi sem állíthatta meg őket. Nekünk is ilyen hittel  kell hozzáállni a kihívásokhoz! Természetesen fontos a pihenés  ( ezt is Isten rendelte), de tartsuk meg a lelkesedésünket Isten munkája iránt még  pihenés közben is! . Ne engedjük, hogy bármi is lefékezze lelkesedésünket!  

És most?

Gondolj vissza  megtérésed idejére! Csökkent azóta a lelkesedésed? Ha igen, kérd Istent, hogy újítsa meg!

 

Megosztom

Visszajelzések


Istentől kapott megtapasztalásaidat oszd meg velünk, hogy mások is meglássák Isten csodáit!

Visszajelzést írok
Melinda (2019.08.22.)

Igazán szép, letisztult, áttekinthető lett így az oldal! Szép munka, köszönjük! És hálás vagyok azért, hogy reggelente elég csak a telefont a kezembe vennem, és az ágyamból olvashatom a Mai igét! Isten áldja Önöket! :)

K. Sz. (2019.08.14.)

Én nem vagyok tini, de nagyon tetszik a megfogalmazás, a közvetlenség a napi gondolatokban. Nagyon hasznos tanácsokat, praktikákat ad a végén és rátapint a lényegre! Olvasni fogom!!!!

Panka (2019.08.14.)

Kedves Tini Mai Ige Szerkesztőség! A mai üzenetetek nagy bátorítás a családom számára, mivel tegnap nagyon megemelték a lakbérünket ezért 1-2 hónap múlva el kellene költöznünk, de még nem tudjuk hová. Tegnap a rossz hír után együtt imádkoztunk, a mai üzenet pedig megerősített, hogy Istennel képesek vagyunk legyőzni ezt a dinoszaurusznyi problémát. Köszönöm a munkátokat! Legyetek áldottak!

(2019.08.14.)

Sok bátorítást adtak az igék! Most egy kicsit nehéz időszakom van, de ezek adnak egy kis löketet!!!

(2019.08.14.)

Istennek, meg maguknak hála a mindennapok üzeneteiért.

Adományozás


Köszönjük, hogy adományával partnerünk abban a szolgálatban, hogy minél többeket elérjünk Isten élő üzenetével!

Kérjük válasszon az alábbi lehetőségek közül!

  • Kérjük, hogy adományod a következő névre és számlaszámra küldd:

    Név: Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány
    CIB Bank számlaszám: 10701300-48853703-51100005
    K&H Bank számlaszám: 10400621-50526869-57721005

    Utaláskor kérjük, hogy a megjegyzésben tüntesd fel a befizető nevét és címét!

    Amennyiben rendszeresen szeretnéd támogatni szolgálatunkat:
    Rendszeres átutalási megbízást adhatsz bankodnál, hogy az általad felajánlott összeget havonként a megadott számlaszámra átutalják.

    Külföldről történő utalás esetén: (kivéve Románia és Szlovákia)

    Euro esetén a következő számlára lehetséges:

    Keresztyen Media UCB Hungary Alapitvány
    Swift kód: CIBHHUHB
    IBAN SZÁM: HU90 1070 1300 4885 3703 5000 0005
    CIB Bank
    H-1027 BUDAPEST, MEDVE U. 4-14.
    BUDAPEST, HUNGARY

    Egyéb valuta esetén a következő számlára lehetséges:

    Keresztyen Media UCB Hungary Alapitvány
    Swift kód: CIBHHUHB
    IBAN SZÁM: HU35 1070 1300 4885 3703 5110 0005
    CIB Bank
    H-1027 BUDAPEST, MEDVE U. 4-14.
    BUDAPEST, HUNGARY

    ROMÁNIÁBÓL való adományozás esetén:

    Név: Keresztyen Media UCB Hungary
    Számlaszám: RO65BTRLRONCRT0252961101 (Banca Transilvania)

    Forint befizetés Romániából a következő számlára lehetséges:
    RO28BTRLHUFCRT0252961101 (Banca Transilvania)

    SZLOVÁKIÁBÓL történő adományozás esetén (átutalással, vagy készpénzbefizetéssel, vagy rendszeres átutalási megbízással):

    Név: Keresztyen Media UCB Hungary
    Számlaszám: SK2109000000005123327874 (Slovenská Sporiteľňa)

    BIC: GIBASKBX

    SZERBIÁBÓL való adományozás esetén:

    Név: UCB UDRUŽENJE HRIŠCANSKA MISIJA
    Számlaszám: 325-9500700041357-90 (OTP banka)

    Ezzel az összeggel hozzájárulsz tevékenységeink fenntarthatóságához és fejlődéséhez. Ha szeretnéd folyamatosan nyomon követni munkánkat, kövess minket Facebook-on!

    Köszönjük, ha a jövőben is támogatod munkánkat.

    Szeretettel, a teljes Mai Ige szervezőcsapat nevében:
    Keresztyén Média Hungary Alapítvány

  • Kérésedre postai úton sárga csekket küldünk (ennek utalási költsége kb. 205,- Ft, melyet alapítványunk fizet utólag a postának és a banknak).

    Szívesen küldünk Neked sárga csekket, kérjük, jelezd igényed a 06-78/415-915 telefonszámon vagy az info@maiige.hu e-mail címen.

  • GONDOLTÁL MÁR ARRA, hogy reménységet is lehet ajándékba adni?
    TEDD LEHETŐVÉ, hogy reményvesztett életek változzanak meg!
    AJÁNLD FEL 2019-ben adód 1%-át alapítványunknak!

    2018-ban több mint 4000 olvasónk döntött úgy, hogy adója 1%-át alapítványunknak adja.

    Miért tették ezt? Mert:

    • 2018-ban közel 1,1 millió értékes és ingyenes kiadványt terjesztettünk több százezer ember felé…
    • Elektronikus médián keresztül hetente több százezer eszközre jutnak el bátorító és építő üzeneteink…
    • Naponta kapunk leveleket azoktól, akiknek Isten megváltoztatta az életét szolgálatunk nyomán…

    Ajándékozz reménységet adód 1%-ával!

    Rendelkezéshez szükséges adatok:
    Név: Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány
    Adószám: 19552622-1-03

    Az adó 1%-ról külön borí­tékban is rendelkezhet:

    1. A boríték bal felső sarkában a feladónak és ADÓAZONOSÍTÓ JELÉNEK szerepelnie kell, anélkül a rendelkezés érvénytelen!
    2. A feladott lapon az alapítvány adószámának helyesen kell szerepelnie. (Adószám: 19552622-1-03 azok számára, akik kézzel í­rják a rendelkezést.) Az alapí­tvány adószáma nélkül a rendelkezés érvénytelen!

  • Rózsaszín csekket a postán kérhetsz. (ennek postai költsége: 565,- Ft, 10.000 Ft értékhatárig).

    A címzett rovatba írd be: Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány 6201 Kiskőrös

Gyakori kérdések


Összegyűjtöttük a gyakori kérdéseket, melyeket tematizált formában alább talál meg.

  • Kicsoda Bob Gass?

    A szerzőt, Bob Gass-t, aki Észak-Írországban született és nevelkedett, Neil fivérével és Ruth nővérével együtt komoly keresztyén nevelésben részesítette megözvegyült édesanyja. Bob még csak tizenhárom éves volt, amikor édesapja meghalt. Bob inspirációja jórészt több, mint negyven éves keresztyén vezetői tapasztalatából, valamint az édesanyja által belenevelt bibliai alapelvekből és Isten szerinti értékrendből fakad. 1992-ben ragadott tollat, és kezdte el lejegyezni ezeket a sugallatokat. 1993-ban elkezdte küldözgetni a másolatokat barátainak és támogatóinak az Egyesült Államokban, ahol tizennyolc éves kora óta él. Ezek az ihletett írások annyira népszerűnek bizonyultak, hogy Bobot egészen megdöbbentették a visszajelzések. Minthogy Bobnak szívügye volt a keresztyén rádió az Egyesült Királyságban, felajánlotta Gareth Littler-nek (a UCB korábbi vezérigazgatójának) az általa írt elmélkedéseket, hogy azok révén bátorítsa a keresztyéneket a UCB rádió támogatására. Az ismert mondás szavaival élve: „a többi történelem”! Így aztán egy bátor hitbeli lépéssel 1994. áprilisában útjára bocsátottuk ezt a Mai Ige (The Word For You Today) néven ismertté lett sikeres áhítatos könyvecskét, melyet kezdetben 3.500 példányban terjesztettünk az Egyesült Királyságon belüli támogatóink körében. Mostanra már egymillió példányt olvasnak naponta, nem csupán a támogatóink, hanem kórházi betegek, rabok és otthonokban lakók szerte az Egyesült Királyságban és Írországban. Nap, mint nap telefonhívások és levelek tanúsítják, milyen ösztönzőek ezek az egyszerű, mégis erőteljes napi olvasmányok, és emberek életét változtatják meg. Ámulattal láttuk az évek során, hogy milyen sok ember jutott Krisztusban való hitre egyszerűen csak a Mai Ige olvasása által. Bob a következőt mondja: „Ez az áhítat a motor berúgása hideg reggeleken, amikor nincs kedved olvasni a Bibliádat, vagy egy kicsit száraznak találod – ilyenkor egy jó kis ösztönző befecskendezésre van szükséged. Ezt kívánom nyújtani olvasóinknak – valami olyat, ami a gondolataikat Isten jóságára összpontosítja”. Ezeket az áhítatokat olvasva reggelenként emberek tízezreinek az élete változott meg. Magyar nyelvre egy baptista lelkipásztor, Nemes Nándor kezdte el fordítani Bob Gass elmélkedéseit, melyek nagy hatást tettek rá. Először saját gyülekezeteiben, majd egy keresztyén alapítvány, a SEER Romania segítségével országszerte is igyekezett minél többekhez eljuttatni ezeket az elmélkedéseket, melyekre egyre nagyobb igény mutatkozott. 2009 elejétől már több, mint 220.000 példányban sikerült kézbe adni ezt az elmélkedés sorozatot, mely Magyarországon is egyre több életet változtat meg az Isten dicsőségére!

  • Milyen Bibliafordításokat használunk a Mai Igében?

    Bibliafordítások: A szentírási idézeteket az Új Protestáns Fordításból (Magyar Bibliatársulat – Kálvin Kiadó, 1990.) közöltük. Az ettől eltérő magyar fordítások jelölése: 1. Károli (1908-ban revideált Károli fordítás– Kálvin Kiadó), 2. Katolikus (Szent István Társulat, 1973.), 3. EFO (Egyszerű Fordítású Biblia – Bible League International, 2012.).
    Ha a magyar fordítás szóhasználata nagyban eltér a szerző által választottól, akkor az adott angol bibliafordítás szó szerinti magyar fordítását adjuk, az angol fordítás rövidítését zárójelben közölve.
    Az angol bibliafordítások rövidítései: AMP- Amplified Bible; CEV - Contemporary English Version; GWT – God’s Word Translation; KJV - King James Version; NAS - New American Standard; NCV - New Century Version; NEB - New English Bible; NIV - New International Version; NKJ New King James Version; NLT - New Living Translation; NRS - New Revised Standard Version; PHPS - Phillips New Testament in Modern English; TEV Today’s English Version; TLB - The Living Bible; TM - The Message

  • Melyik országokban van Mai Ige?

    Ausztrália
    Albánia
    Anglia
    Brazilia
    Csehország
    Dánia
    Észtország
    Egyesült Államok
    Franciaország
    Kanada
    Írország
    Olaszország
    Jamaica
    Hollandia
    Nigéria
    Fülöp-szigetek
    Portugália
    Románia
    Ukrajna
    Új-Zéland
    Spanyolország

  • Milyen felekezetű az alapítvány?

    Szolgálatunknak az a célja, hogy a lehető legtöbb embert elérje Isten Igéjének élő üzenetével. Szolgálatunk felekezetközi,(ökumenikus) munkatársai és önkéntesei többféle felekezethez tartoznak. Eszerint tehát nem célunk, hogy egy bizonyos felekezeten belül szolgáljunk csupán, sokkal inkább az a célunk, hogy felekezettől függetlenül, a lehető legtöbb ember felé tudjunk szolgálni.

  • Mi az alapítvány elérhetősége?

    Több fórumon is elérhetsz minket:

    Postacímünk: Kiskőrös Pf. 33. 6201
    Telefonszámunk: 06-78 / 415 - 915
    SMS: 06-20 / 482 - 7900
    E-mail címünk: info@maiige.hu

    Megtalálhatsz még a facebookon és az instagramon is!

  • Milyen feladatokat lát el az alapítvány?

    Több feladatot is végzünk, ezek közül a legfontosabb a kiadványaink terjesztése, hogy ezáltal minél többen megismerhessétek Isten szeretetét.
    A Mai Ige a legfontosabb újságunk, illetve az IgeForrás is rendszeresen megjelenik, de több témában is kiadunk füzeteket, ezeket mind megtekinthetitek a www.maiige.hu weboldalon.

    Ezen kívül jelen vagyunk az Instán és a Fészen is, ahol érdekes, buzdító üzenetekkel próbálunk segíteni nektek.

    Van egy imavonalunk, ahová küldhettek imakéréseket, mi ezeket névtelenül továbbítjuk azoknak, akik szívesen imádkoznak értetek.

  • ... egy Bibliára!

    Mi sajnos nem adunk ki bibliákat. De próbálj meg a Gedeon Társaság, Sorsfordító könyvesbolt, Harmat kiadó, esetleg a Good News keresztény könyvesboltok elérhetőségein érdeklődni.

  • ... egy lelki gondozóra!

    • Barkóczi Sándor címe: Komárno, Mester u. 17.
    • Hélisz Katalin: endikati@gmail.com (a Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség hivatásos lelkigondozója)
    • Végh Noémi: Tel: 06 20 423 12 73
    • Tapolyai Emőke: szettevette@gmail.com Tel: 06-20-243-55-83 (pszichológus)
    • Dr. Prof. Veres Sándor Péter - s.p.veres@gmail.com
    • Járay Márton: jaraymarton@gmail.com Tel: 06 30 206 45 51 (mentálhigiénés szakember)
    • Dr. Urbán Szabolcs Tel: 06-20-7705815 urban.szabolcs@btk.ppke.hu (lelkigondozó-pszichológus)
    • Marton Zsolt Tel: 06208860850
    • Harsányi Gábor harsanyi.gabor@budaker.hu

  • ... anyagi támogatásra!

    Mivel alapítványunk jelenlegi céljaiba és tevékenységeibe nem tartozik bele nehéz anyagi helyzetben levők támogatása, ezért anyagi támogatást az alapítvány nevében sajnos nem tudunk küldeni. Ezeket a szervezeteket tudjuk neked ajánlani: 1.Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kiskunhalas Kossuth u. 29. 6400 Tel: 30/508-72-53 2.Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány Budapest Pf. 241 1391 Tel: +3627535-060 3.Kelet-Európa Misszió Alapítvány Inárcs Pf. 26. 2365 Tel: +3629 570-010

Kapcsolat


Kérdésed van, szeretnél imát kérni saját, vagy ismerősöd életére? Hívj minket telefonon, vagy írj e-mailt, kapcsolatba léphess velünk!

Üzenetet írok

+36 78/415-915

+36 20/278-9999

info@maiige.hu